A tavasz megérkezésével ovisainknak is egyre több szabadtéri programot szervezünk, hiszen a gyerekek nagyon várták a hosszú tél után, hogy végre élvezhessék a természet és közvetlen környezetünk csodás ajándékait.

Március 22-én minden csoportban nagy hangsúlyt fektettünk a víz világnapjának megünneplésére. Fontosnak tartottuk hangsúlyozni gyermekeink számára a víz éltető erejét, a tiszta víz fontosságát és Zöld Óvoda lévén különösen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy megmutassuk a gyerekeknek, hogy ők maguk mit tehetnek a Föld vízkészletének megóvásáért. A Süni csoportos gyerekekkel a Sándorfalvi Nádastó Szabadidő Központba látogattunk. Megnéztük a csatornát, a tavat, a nádast, kirándultunk a környező erdőben.

Élménygyűjtéseink nem értek véget. Szülői segítséggel engedélyt kaptunk a Magyar Honvédségtől, hogy látogatást tegyünk a Szolnoki Helikopter Bázison. Fantasztikus élményekben volt részünk. A Süni csoportos gyerekek nemcsak testközelből nézhették meg a hatalmas katonai helikoptereket, hanem felmehettünk az irányító toronyba és onnan figyelhettük meg a hatalmas gépeket és az érdekesebbnél érdekesebb műszereket, számítógépes képeket. A katona bácsik kölcsönadták a távcsöveiket is, azokkal kémlelhettük a vidéket. Bekukkanthattunk a meteorológiai központba is, onnan néztük, hogy a mi ovinkban éppen milyen idő van. Kalandozásainkat a REP-TÁR Múzeumban folytattuk. A hatalmas hangárban nagyon sok repülőgépet, helikoptert nézhettünk meg, szimulátorokat próbálhattunk ki és persze egy jellegzetes, repülős játszótéren is játszhattunk egy jót.

Külön köszönettel tartozom a kirándulásunkat anyagilag segítő CE-Glass Industriesnek valamint a szülői közösségnek, akik magánadományaikkal és közvetlen segítségnyújtásukkal tették lehetővé gyermekeinknek ezt a nem mindennapi élményszerzést.

Árpilis 11-e a költészet napja óvodánkban is kiemelkedő szerepet kap. Gyermekeink anyanyelvi nevelésének szerves része a versekkel való ismerkedés. Az óvó nénik sok-sok kedves és alkalmakhoz illeszkedő verssel ismertetik meg a gyerekeket. A legbátrabb kisgyermekek kedvenc óvodai vagy otthonról hozott verseikkel gyűltek össze az óvodánkban megrendezett versmondó találkozón. Olyan sok jelentkező volt, hogy mindkét épületünkben rendeztünk egy-egy versmondási lehetőséget. A szülőket is szeretettel hívtuk erre a kedves alkalomra. A nyugdíjas óvó nénikből, a tanító néniből és a Művelődési ház igazgató nénijéből álló zsűrit igazán elkápráztatták a kis versmondók. Nagyon büszkék voltunk a bátorságukra, a szorgalmukra és a versszeretetükre. Szívből gratulálunk minden kisgyermeknek!

Dohar Magdolna Óvodapedagógus