Az óvoda minden évben alapítványi bálat szervez. Az esemény teljes bevételét a gyermekekre és óvodánk különböző pályázataira fordítjuk. Az idén is nagyon sok támogatást kaptunk a bál megszervezéséhez, létrejöttéhez.
A bál estéjét óvodánk vezetője, Marótiné Balogh Zita nyitotta meg nyitó beszédével. Köszöntő szöveget mondott még Barna Károly polgármester úr is. A nevelőtestület tagjai egy egyedi, csodás táncos produkcióval fokozták fel a hangulatot. Kolléganőnk, Ambrusz Anita és vőlegénye, Keranov Dániel ezután szatmári néptánc egyveleget mutattak be, amellyel szintén sikerült a hangulatot a tetőfokáig emelni. Az est fénypontja az apa-lány tánc volt, ahol 8 lelkes apuka és kislányaik készültek egy csodaszép, megható táncos produkcióval.
A bál helyszíne a Művelődési Ház volt, a vacsorát a Kastélykert étterem biztosította, a talpalávalót a Jaffa Trió együttes adta.