Óvodánkban egy új épületszárny épült, ahol helyet kapott egy 60 négyzetméteres foglalkoztató és egy 50 négyzetméteres tornaszoba, illetve az ezekhez tartozó kiszolgáló helyiségek. Ezek az újítások a TOP-1.4.1-15-CSI-2016-00014 kódszámú „A szatymazi óvoda fejlesztése” c. pályázat keretében valósultak meg. Az épülethez fedett kültéri játéktér és egy terasz is épült. A fejlesztéseknek köszönhetően a régi gazdasági iskola melléképületében működő csoportszoba felköltözhetett az új csoportszobájába. A pályázat megvalósítása során az Önkormányzat bruttó 58.500.000 Ft európai uniós támogatásban részesült, amelyet a közbeszerzési eljárás eredménye révén az önkormányzat további 30 millió Ft-t saját forrással egészített ki.

Az új épület átadója 2018. november 22-én volt. Az ünnepségre eljött a falu apraja-nagyja. A ceremóniát a nagycsoportos gyerekek nyitották meg színes, énekes-zenés műsorral. Ezután Marótiné Balogh Zita ünnepélyes nyitóbeszéde következett, majd köszöntőt mondott még Barna Károly polgármester úr.  Az új épület megszentelését Sutka István plébános úr celebrálta. Az ünnepélyes átadó végén, állófogadás keretein belül vendégeltük meg a résztvevőket.