Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak a vendégeknek, akik jelenlétükkel megtisztelték bálunkat, de azoknak is, akik támogatói jegyek vásárlásával, egyéni felajánlásukkal, tombola adományaikkal, önkéntes munkájukkal támogatták rendezvényünket.
Köszönetünket, hálánkat fejezzük ki mindazoknak az óvó néniknek, pedagógiai asszisztenseknek, dadus néniknek, technikai dolgozóknak, szülőknek, akik aktív munkájukkal elősegítették a bál megszervezését, kivitelezését.

Alapítványunk célja, hogy támogatni tudjuk a községünk óvodájába járó gyermekek egészséges életmódra nevelését, hozzá tudjunk járulni a gyermekek egyéni képességfejlesztéséhez, lehetőséget kínálhassunk fel a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Sport és egyéb rendezvények megszervezéséhez, lebonyolításához. Részt tudjunk vállalni az óvoda által rendezett színes programok gazdagításban, hozzájárulva a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődéséhez.

Kiemelt támogatásaink:
– udvari játékok adományozása,
– hozzájárulást sport és terápiás eszközök beszerzéséhez,
– korszerű ágyak, fektetők megvásárlásához támogatás,
– udvari játéklehetőségek bővítése, tematikus házak létrehozása, közlekedési park megépítése, közlekedési eszközök beszerzése,
– programok, aktuális események, ünnepek, ajándékvásárlás, kirándulások, egyéb rendezvények támogatása.
Hagyománnyá vált, hogy a jótékonysági óvodabálunkat egy jó ügy érdekében rendezzük. Jelenlegi bálunk bevételét sószoba kialakítására szeretnénk fordítani. Óvodánk bővítésével erre lehetőségünk lesz. Ezzel is szeretnénk elősegíteni gyermekeink egészséges életmódra nevelését, egészségmegőrzését.

Köszönjük, hogy támogatták tervünk megvalósítását!

Mi Óvodánk Alapítvány Szatymaz

Galéria megnyitása

 

Támogatók listája:

Balogné Kovács Nóra és családja
Barkóczi Csaba
Bartók Miklós és neje, Bartók Anita
Bálint Olga
Bánóczky Erika
Blumenschein Gábor
Borbola Mihályné
Borgulya János
Borsi Hajnalka
Bozsóki Renáta- Kéz – és lábápolás
Bozsóki Renáta- Reni világa
Bödön Box – Hunyadi Kardos Renáta
Börcsök Emese
Budai-Koczka család
CE Glass Industries
Continental
Coop Szeged Zrt.
Csontos Róbert
Dicső-Mikó Éva
Dr. Kónya Ferenc és családja
Dr. Fetter Gábor
Fetter-Makács Beatrix
Fodor István és Mészáros Nóra
Földi Zsuzsanna
Gémes Antal és Kormányos Alexandra
Goods Market Szatymaz
Győri Tamás
Harkai Ágnes
Hegedűs-Boldizsár Beáta
Hegedűsné Posta Mária
Hegedűs Vince
Horváth László
Horváth Tamás
Hubai Norbert
Írisz Gyógyszertár Szatymaz
Jenei Barkácsbolt Szatymaz
Jurotrend Bt.
Kalmár Ildikó
Kapás Aranka
Kasza Ibolya
Kálvária Gyógyszertár Szeged (Kopasz Ágnes és Cserhátiné Dr. Papp Bianka)
Kele István
Kincses Zoltán és családja
Kínai Bolt Szatymaz
Király Róbert – KRFK Camino
Király Róbert és családja
Kisteleki Termálfürdő
Kiss Norbert
Kiss-Lengyel Evelin
Kordásné Petrács Ágnes
Kormos Zoltán és Kormosné Molnár Gyöngyi
Kotsis Renáta
Kovács Sándor- Takarmánybolt
Kónya István és családja
Kónya László és családja
Kónya Péter
Krémer-Csányi Csilla és családja
Laura Horgolt Kuckója
Lippai József és neje
Magyar Posta Zrt.
Major József
Maróti Ágnes
Maróti Sándor (cukrász) – Tímea Süteménybolt Zsombó
Masa László
Mészáros Tamás és Mészárosné Tóth Nikoletta
Mini Abc – Erdélyi Istvánné
Multigrade Környezetvédelmi Kft.
Műszaki Verdabázis Kft. és Műszaki Vizsgaállomás – Zacsok Autószervíz
Nacsa Jánosné
Nagyné Dr. Hegedűs Anita
Nagyné Gera Aranka
Oláh Bianka
Ottlakán Róbert és családja
Ópusztaszer Nemzeti Történeti Emlékpark
Papp- Polonkai Anikó
Papp- Polonkai Norbert
Pálfi-Balogh Mariann
Pálfi-Simon László
Péter Erika
Posta Anita – a köröm öröm-
Posta Biztosító
Posta Dávid- Kezedben a Gyeplő Egyesület
Posta István és neje
Postakocsi Csárda
Pölösné Pálinkó Erika – Bazsarózsa Szalon
Ro-Liv Dent Kft.
Róvóné Tóth Tímea
Rózsa Zoltánné Vidács Valéria
Spiller Csaba és Tápai Szilvia (Dohánybolt Szatymaz)
Sport Klub és Pizzéria
Surnyák Szilvia
Sustik Réka
Süli Mária
Szabó Andrea és családja
Szabó Szimonetta
Szalma Zsuzsanna
Szatymazi Lovasudvar
Szatymazi Nőegylet- Gulyás Zsuzsanna
Szatymaz Repülőtér Kft.
Szálka Gasztro Kft.
Szélpál Gábor
Szilágyiné Mizsei Georgina
Tanács Zsuzsanna
Thurzó Gyógyszertár Zsombó
Tót Tünde
Tót András
Tündérkert Trading Kft. Mórahalom
Újhelyi Andrea
Újvári Róbert
Vajda Zsuzsanna
Varga Pékség
Vastag Csaba
Vitamin Szalon- Maróti Balázs
Vörös Alexandra
Vrec-Co Kft.
Zacsok Csaba